2016. április hónap bejegyzései

Im memoriam KP (’16.IV.14.)

44 éve, hogy az egyes számú általános iskola Török Bálint utcai, akkor még egyszintes épületében, az első osztályban előttem ült egy kedves, selyemfürtös fiúcska, akinek mindkét pajeszocskája, mint egy teletubby-nak vagy mint egy órarugó kunkorodott – engem egész nap játékra ingerelve.

Mikor a koreszmének megfelelően letettük a kisdobosok esküjét, gondolom, március 21-én, szüleink elvittek bennünket a Mese Cukrászdába fagyizni. Édesanyám barátnője, Ria néni akkora adagokat mért ki, amekkorákat csak tudott. A Mese cuki előtt még állt a BAUER néni, a POTE legendás rektora édesanyának hadiözvegyi jogon kiutalt dohányboltocskája… Mi a Vörösmarty utcába, Rezsőék a Kisfaludyba, Péterék, mert a KáPé volt ez a kis legényke, a Malom utcába mentünk haza. A Kis-ligetben váltunk el, hogy megmutathassam a Tapolca bűzlő, kiszáradt medrében szaladgáló patkányokat.


Általános iskolában Hoffmann Gyusziékhoz, a Nap utcába jártunk késő estig pingpongozni,s ha sokáig ott ragadtunk, Gyuszi bácsi kitépett kockás lapon írt aggódó szüleinknek igazolást, hogy ne kapjunk a nadrágunkra.
Mindkettőnk számára meghatározó nagy tudású tanáregyéniség, Balázs László (Münc papa) volt a felsős osztályfőnökünk. Péter végül is az Ő szakpárját -“TöF”- választotta a szegedi egyetemen, és a szadista Barcza Dani volt a tesitanárunk ahol is a kézi-csapatban Péter volt a kicsi, lehámozhatatlan beállós, akinek egyik fő foglalkozása volt a hatos mögé, magához szorított labdával esni be…


A gimit is együtt végeztük: Péter mindig jobb tanuló volt nálam. meg kell mondjam, a barátnőim mind belé voltak szerelmesek (de szerencsére,? velem jártak:) Évek múltán, a nagy hagyományú és kimért református gimnázium folyosóján (ahol minden diák előre köszön az idegennek is – ott veszi észre az ember, mennyire más világba csöppentm milyen színvonalas helyen van) magam láthattam és tapasztaltam: amerre járt Péter, izgatott suttogás és elharapott leányka-sikolyok előzték meg.

Nem szerették: IMÁDTÁK. Magam láttam másodéves pécsi egyetemista (lány) albérletében a fotóját gyertyával ékesített kis házi oltár-féle közepén. A felé áradó odaadást sztoikus nyugalommal viselte.


Mikor Pápán szombat esténként be-beültünk egy kocsmába, egész asztalok (Refis diákok) kerekedtek föl: Fizetünk! Jó estét, tanár úr! – köszöntek: már kifelé menet. Egyszer utánunk érkezett a hír, hogy egy diák többet ivott a szalagavató bálon a kelleténél. Péter kiment, telefonál. Mi történt?-kérdeztem. Felhívtam a családot, hogy jöjjenek a gyermekükért a kórházba, meg hogy a gyermekük nem Refis már… ennyi időbe került Péternél egy felelős döntés. Tudjuk, kit veszítettünk?

Mikor 33 évesen megkeresztelkedtem, nem volt kérdés, hogy ki lehet a keresztapám.
 Széle-hossza-nincs baráti körömből Ő volt a Gyermekkori Bará, a vallását nemcsak gyakorló, de mélyen megélő római katolikus. Ő is természetesnek vette a választást, s mikor pár hete a kórházban ránk kérdeztek, ki, kije vagyok Neki, Péternek, büszkén mondta: A keresztfiam. Majd nevetve hozzátette: Nem kellett TARTANOM a keresztvíz alatt…

Látogatásaimkor jókat nevettünk, vagy csak aludtunk együtt, mikor beszélni se ment már Neki: én a támla nélküli fehér műanyag hokedlin, Ő az ágyában, a párnán, amit bevittem Neki.

Betegségéről értesülve Héjj Andreas barátunk rákérdezett: érte-e Pétert valami nagy trauma az elmúlt években… tudjuk, hogy igen. Péter született igazgató volt, kb. a gimnázium újraindításától és folyamatosan. Kiválasztása a kiváló tanárikar-építő BUJÁKY Miklós hihetetlen érzékét dicséri. Végülis igazgató volt Ő helyettesként is. S a Bölcs ennek magában örvendett, s mérget csak másnál szült. Meg-nem-hosszabbítását, s mélyen érdemszegényebbre cserélését, mint a minőség embere, nagyon megsínylette. Legyen tanulság ez a döntéshozóknak, s az Ő fejeik fájjanak: mert Péteré már nem fog fájni a Refi dolgai miatt.


Nem tudom, ki lép a helyébe, de még egy dolga lesz az utódnak, mert mi mindig azt beszéltük, hogy annak idején a Keresztapám kézen fogva viszi a kisfiamat, Lacikát a első tanítási napra, a Pápai Református Kollégium Gimnáziumába.

Utolsó vasárnapján lelkemre kötötte, beszélni nem tudott már, le is írta: Hozzál Nekem FAGYIT. De a következő vasárnapra már csak magamnak vehettem meg azt a fagyit. Vaníliát eperöntettel. Péter már nem kért belőle.

Büszke vagyok rá, hogy ilyen Keresztapám volt.DSC08689