Babi bömböl

Na jó, ma (is?) elrontottuk a dolgokat Lacika szempontjából. Vagy háromszor elaludt a kocsiban, s persze ugyanannyiszor föl is ébredt, teleüvöltözte a tapolcai, majd a gyulakeszi éjszakát, de nem annyira, hogy mire Ábrahámhegyre  megérkeztünk, kiürült volna a kiabálás-láda. Szóval csendkirályt játszva kibontottuk a kocsiból, s bevittem a házba, hogy aztán az első kismadár-biccentésre felriadjon és haladéktalan ingatlan-árverésbe fogjon. S mink csak ártatlanul s tehetetlen hallgatjuk az újabb hisztérikusan csukló futamokat, már-már sajnálva a kis művészt, pedig hát: hol a baj: egy kicsinyke csepp fáradtság…

Bömbölni – tudomásom szerint – legfeljebb egyetlen okból látom indokoltnak. Ez meg nem nagy ok: a BABIzás. Édesanyja lelkén szárad, hogy Lacikát BABInak hívja, pont, ahogy apja bölcsődés korából a nagymama barátnőjét, a drága Pintér Babi nénit. Ezért nekem női név-érzetem van folyamatosan, amikor Ági Lacikát ‘BABI’-zza.

Képtelenség: az akcióról nem készült fénykép. Lassacskán elalszunk mind.