Preasentatio

A következő kánon az anyagtalan művészetről szóljon. A képtelen valóság-ábrázolásról. A valóság képtelen ábrázolásáról. A KÉPTELEn valóság – ábrázolásáról. A leírhatatlanról.

Ez az abrázolás valóságosabb, mintha KÉPPEL (vagy akár névvel) támasztanánk alá. Képünk nincsen is hozzá, nevünk az volna. De ha már absztrakció, legyen egészen az. Hagyjuk, kié a szó, éljen meg az Ige a maga valóságában.

Egyébként e kánon lényege az első találkozás a megváltandó külvilággal. Zsinagógai bemutatás, kevésbé helyesen Bemutatás a Templomban a kánon címe, mit ahogy, gondolom, a felcseperedett Jézus is a zsinagóga előteréből, s nem a keresztény templomból űzte ki a pénzváltókat. Kicsit keményebb verziója ennek a kánonnak a szenvedő-szenvedtető északi oltárképeken a Jézus körülmetélése. Ezeken a Kisded mindjárt egy circumcisio formájában konfrontálódik az anyagi világgal.

Lacika praesentatio-ja modern volt: amolyan presentation, azaz angolszász jellegű, csak semmi carne, csak semmi hús: bitek mentek-ide-s-da, fényképfájlok (megszabott sorrendű színes pixelek cseréje) egymás között, s a külvilág, különösen a környezetünk része kezdett – végeredményben: látatlanban – képet alkotni Lacikáról.

E bemutatás, a prezentációk leggyakoribb helyszíne, végtére is nem zsinagógában, hanem egy magyar egyetemen dolgozunk és élünk, a 21. században, tehát a helyszín az elektronikus levelezés.

Lássuk hát a Lacikát már most a legtalálóbban leíró hozzá- vagy elszólást, az arany mondatot, amely a Lacika képei láttán – tehát biztosan immaculata – fogantatott:

“Olyan szép!” (eddig, bár igaz, eddig nincsen e küldött bit-eknek hordozott információ-értéke.) Lássuk a folytatást: “Már most értelmesebb a nézése, mint egyes BSc-s hallgatóimé!”

Mindannyian tudjuk, mire gondolt. Mindannyian tisztában vagyunk a körülményekkel, amelyek ezt írattak le a kollégával. Valamennyien láttunk ilyen nézést: S ez az, amihez nekünk, egyetemieknek nem kell kép. mert ez a kép nem a Lacikáé volna…